

2010. február és március folyamán 6 nyúlhús receptet mutatunk be a Villám Villa című műsorban. A recepteket Bérczi Róbert alkotta és ő varázsolja elénk a legízletesebb ételeket a Tetrabbit Kft által biztosított nyúlhúsból.
Párolt nyúlgerinc egresmártással főtt burgonyával
1 csomag egész nyúlhát csont nélkül
30 dkg mirelit egres
30 dkg mirelit húsleves zöldség
2 közepes burgonya
10 dkg vaj
2 dl tejföl
3 evőkanál liszt
3 evőkanál cukor
só
bors
Kb. 1 liter vízből a leves zöldséggel, sóval, borssal, babérlevéllel párolólevet készítek és a megtisztított nyúlgerincet ebben kb. fél óra alatt puhára párolom. Majd a hámozott burgonyákat beleteszem ebben a pároló lébe és a nyúllal együtt puhára főzöm.
Az egresmártáshoz serpenyőben felolvasztom a vajat, és ebben megfuttatom az egrest. Hozzáadom a cukrot, egy csipet sót és felöntöm egy kevés vízzel. Pár perc forralás után a lisztből és tejfölből habarást készítek, ezzel besűrítem a mártást.
Nyúlpaprikás
4 db nyúl kis comb 0,5 kg
5 evőkanál napraforgó olaj
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 db paprika
2 db paradicsom
2 dl tejföl
só
bors
2 evőkanál fűszerpaprika
3 evőkanál liszt
Olajon a hagymából, fokhagymából, paprikából, paradicsomból tartalmas lecsós pörköltalapot készítek. Hozzáadom a pirospaprikát, felöntöm kb. 3dl. vízzel, beleteszem a nyúlcombokat, sózom, borsozom és fedő alatt fél óra alatt puhára főzöm. Ha megfőtt a tejfölből és lisztből készült habarással besűrítem. Galuska körettel tálalom.
Vadas nyúlcomb burgonyakrokettel
1 db egész nyúlhát csont nélkül 1
0,5 kg mirelit húsleves zöldség
3 evőkanál napraforgó olaj
3 evőkanál cukor
3 gerezd fokhagyma
1 fej hagyma
2 db babérlevél
1 citrom
1 evőkanál mustár
2 dl tejföl
2 evőkanál liszt
só
bors
A nyúlhúst sózom, borsozom, kevés lisztbe forgatom és az olajon minden oldalát arany barnára pirítom. A húst kiveszem az olajból és az olajhoz hozzáadom a cukrot és karamellt készítek belőle. Majd hozzáadom a hagymát, fokhagymát és a leveszöldségeket. Pár percig pirítom és felöntöm kb. 0,5 liter vízzel. Beleteszem a húst, sózom, borsozom, babérlevéllel és pár citrom karikával ízesítem. Kb. 45 percig főzöm. Ha elkészült kiveszem a húst, és a mártást egy bot mixerrel leturmixolom. Tejfölből, lisztből és mustárból habarást készítek, és ezzel sűrítem a mártást.
Zsemlegombóccal vagy burgonyakrokettel tálalom.
Rántott nyúlgerinc francia salátával
30 dkg nyúlhát filé
0,5 kg mirelit francia saláta alap
3 db tojás
10 dkg liszt
10 dkg zsemlemorzsa
2 db alma
4 db csemege uborka
3 dl olaj
2 dl tejföl
1 evőkanál porcukor
1 evőkanál mustár
1 db burgonya
1 db citrom
só
bors
A filéket kb. 5 dkg-os szeletekre vágom, és műanyag fólia alatt kíméletesen kiklopfolom. Sózom, borsozom, lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatva panírozom. Teflonserpenyőbe kevés vajban világos barnára sütöm.
A francia saláta alapot leforrázom, majd kihűtöm. A főtt burgonyát, almát, csemege uborkát felkockázom és a saláta alaphoz teszem.
Majonézt készítek tojásból, mustárból, olajból hozzáadom a tejfölt pár csepp citromlét, sót, borsot és a porcukrot.
A majonézt összekeverem a saláta alappal, és köretként a rántott nyúlgerincek mellé tálalom.
Nyúlmáj rizottó
A nyúlmájat számottevő A-vitamin tartama miatt is ajánlott fogyasztani. A különböző ízesítésű, ínycsiklandó nyúlmájpástétomok talán olvasónk előtt sem ismeretlenek. Most egy olyan könnyedén elkészíthető, egészséges ételt ajánlunk, mellyel a kezdő háziasszonyok is elismerésre számíthatnak! Néhány percnyi tüsténkedés a konyhában, és elkészül az ízletes nyúlmáj rizottó. Mivel a Tetrabbit nyúlmáj gondosan előkészített, konyhakész állapotban kerül az Ön konyhájába, pillanatok alatt elkezdődhet a főzés!
Hozzávalók
0,5 kg Tetrabbit nyúlmáj
0,3 kg mirelit kerti zöldség keverék
3 dl jázminrizs
2 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
0,5 dl olíva olaj
Fűszerek (ízlés szerint) só, bors, majoránna, rozmaring, petrezselyem
sajt (díszítéshez)
Olajon megpirítom a hagymát, fokhagymát, hozzáadom a Tetrabbit nyúlmájat, és pár perc pirítás után a zöldségkeveréket. Sózom, borsozom és hozzáadok a fűszerekből egy-egy csipetnyit. Hozzáteszem a rizst és felöntöm 6 dl csirkehús alap lével. Fedő alatt lassú tűzön 40 perc alatt készre párolom. Ha elkészült, reszelt sajttal, vagy parmezánnal tálaljuk.
Tárkonyos nyúl raguleves
0,3 kg nyúl comb ragu
1 db sárgarépa kockára vágva
10 dkg zöldborsó
10 dkg sárgahüvelyű zöldbab
1 fej hagyma
2 dl tejföl
1 db citrom
1 evőkanál liszt
1 evőkanál paradicsompüré
0,5 dl olaj
1 teáskanál cukor
petrezselyem
tárkony
só
bors
Olajon a hagymát és a fokhagymát megdinsztelem, hozzáadom a kockára vágott nyúlhúst, sózom, borsozom és hozzáteszem a paradicsompürét és a cukrot. Pár perc pirítás után a zöldségeket adom hozzá és felöntöm kb. 1 liter vízzel. Ízesítem citrommal, tárkonnyal. Ha a hús megpuhult lisztből és tejfölből habarást készítek, és ezzel besűrítem a levest. Frissen vágott petrezselyemmel tálalom.